Ünneprontás Pestszentimrén, lefújták a hagyományos utcabált


A XVIII. kerületi programokból eddig nem maradhatott ki az Együtt Pestszentimréért Egyesület (EPE) helyi hagyománnyá váló előszilveszteri utcabálja.

Pestszentlőrinc új, balliberális vezetésű önkormányzata azonban az idén azt közölte a szervezőkkel, hogy nem engedélyezik az esemény megrendézését.

Ujvári Miklósné, az EPE elnöke, az utcabál főszervezője lapunknak elmondta, hivatalos indoklást nem kaptak a döntés hátteréről Szaniszló Sándor polgármestertől, ezért nem érti, miért most tiltják be a 2010 előtt, tehát a szocialista–liberális városvezetés időszakában is rendszeresen megtartott utcabált. Hangsúlyozta: idén is volt engedélyük a rendezvényre, a plakátokat elkezdték nyomtatni, azonban egy hosszabb levélváltás után azt közölték vele, hogy 2019-ben elmarad az utcabál.

Az EPE elnöke úgy véli, a kerületi DK-nak, annak vezetőjének, Somody László alpolgármesternek és az MSZP-s Szaniszlónak is az volt az érdeke, hogy „lenyúlják a rendezvényüket”. Úgy tudjuk, az ünnepi előszilveszteri utcabál helyett egy önkormányzati rendezvényt szerveznek.

Az ügyben megkerestük Tóth Kálmánt, a Fidesz–KDNP kerületi képviselőcsoportjának vezetőjét. A politikus úgy kommentálta Szaniszlóék döntését: „A balliberálisok hadat üzentek a pestszentimrei civileknek. Ami nem hozzájuk köthető, azt kiszorítják a kerületből”.

Magyar Hírlap

Kövesd a Bal Lator bejegyzéseit Facebookon is!

2
https://ballator18ker.blogstar.hu/./pages/ballator18ker/contents/blog/88084/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 2 db hozzászólás érkezett!
László 2019-12-28 11:49:36
Na ez történik amikor apu meg anyu tesók :)
Degenerált beltenyészet :)
Válaszolok
Hát, így van ez 2019-12-28 10:16:19
Ezektől a csökött agyú, liberálbolsevik senkiktől nem is várható más sem most, sem a jövőben.
A szervezők helyében én rátenném a hangosítást egy kisteherautóra, amit körbe-körbe járatnék a tervezett helyszínen, és csapnék egy olyan bulit, hogy ezek a gyökerek elmenekülnének a brazíliai őserdő kellős közepére !!!!!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?