Baloldali politikusok bevándorláspárti szövetsége


Karácsony Gergely „a Soros-egyetemen” aláírt egy megállapodást, amely „a liberális, baloldali politikusok bevándorláspárti szövetsége”. A megállapodás aláírásának helyszíne is azt jelzi, hogy „Soros György bevándorláspárti milliárdos” a V4 országaiban is szeretné megszerezni a hatalmat, befolyást, Karácsony Gergely pedig Budapest nevében nyíltan beszállt ebbe a bevándorláspárti szövetségbe, és „egymás után hajtja végre a bevándorláspárti Soros-hálózat megrendeléseit.

Karácsony Gergely olyan főpolgármesterekkel kötött paktumot, akik vele együtt nyíltan hitet tettek a migránsok befogadása és „a Soros-féle nyílt társadalom megvalósítása” mellett. Brüsszel mindezért pénzt is ígért cserébe, „Soros elsőszámú brüsszeli embere, Frans Timmermans” azért ígér uniós pénzeket Karácsonyéknak és a többi városvezetőnek, hogy Budapest és a többi közép-európai főváros fogadjon be bevándorlókat.

A bevándorláspárti szövetség megszületése újabb bizonyíték arra, hogy Budapesten már teljes mértékben „Sorosék diktálnak”. Ennek a paktumnak nem a V4 megerősítése a célja, hanem a valódi V4-szövetség megtörése. A V4-országok kormányai ugyanis sikeresen védték meg eddig Közép-Európát a migránsok betelepítésétől és kiálltak a keresztény kultúra, a nemzeti szuverenitás megvédése mellett. 

A közép-európai országok „éppen ezért állnak a bevándorláspártiak és Sorosék útjában”. Ők Karácsony Gergelyen és a hozzá hasonló bevándorláspárti főpolgármestereken keresztül akarják megfúrni a valódi V4-szövestéget, meg akarják nyitni Budapestet és a közép-európai nagyvárosokat a migránsok előtt.

demokrata.hu

Kövesd a Bal Lator bejegyzéseit Facebookon is!

1
https://ballator18ker.blogstar.hu/./pages/ballator18ker/contents/blog/87712/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2019-12-20 16:58:06
Hát, az "arcokat" elnézve ez egy igen életképes, hosszútávú megegyezés lesz, az tuti !!!
Az ilyen manuszokat hívták korábban - még a komcsik által elkövetett végleges bezárás előtt - Lipótmezőn a hülyék (bangónéék szerint: hűjjék !!!) gyülekezetének.
Egyébiránt kár, hogy bezárták a diliházat, mert ez a négy hibbant ott nyugodtan játszhatott volna akár minden nap egy kis "migránsosdit". Bevehették volna a csapatba a sorost, meg az NGO-s csicskásait is !!!!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?