A zöldpropaganda egy kapudrog


A „bolygó sorsa” és a szegény, kihalófélben lévő jegesmedvék védelme könnyű terep, hiszen még jófejségből is pluszpont, ha valaki önkéntes szemétszedést vállal, persze lehetőleg nyilvános helyen, úgy, hogy fotó is készüljön róla. Látszólag ártalmatlan ügy, de amire a zöldek használják, az korántsem az.

Az európai zöldek kapudrogként használták a zöldpropagandát, amit a csillogó szemű fiatalok be is nyeltek.

A tizenévesekre amúgy is jellemző a lázadó kiállás, az utópisztikus „mindenki legyen egyenlő, állítsuk meg a szegénységet, mentsük meg a Földet” típusú ügyekkel pedig hergelhetők. Ez kortünet, teljesen normális és kiszámíthatóan működik, viszont egészen jól használható csalinak is. A klímaváltozás, természetvédelem témája úgy működik a politikában, mint egy kapudrog: látszólag nem veszélyes, nem hardcore politikai ügy, az apolitikusokat is eléri, hiszen – látszólag – csak a Földről van szó. Viszont ha a következő lépcsőfokra, a megoldás fokára akarnak lépni, az a terep már politika: és itt jönnek a zöldek, akik a támogatásukat pedig ezektől a behálózott fiataloktól várták.

A céljaik elérésére persze kellett egy hiteles főszereplő, akire hamar rátaláltak Greta Thunberg személyében. A tizenhat éves svéd lány azzal lett híres, hogy elindított egy iskolai sztrájkot, amit aztán világszerte egyre több országban gondoltak követendőnek az iskolás fiatalok. Így most péntekenként nem a suliban vannak, hanem ellógják aznapi óráikat, hogy a klímaváltozás ügye mellett kampányoljanak az utcákon. Greta személye nélkül ez az óriási mozgalom nem jöhetett volna létre, és ezt tudták jól a zöldek is.

Ők a tizenéveseket akarták megszólítani, ehhez pedig jó ötlet volt egy iskolás lány személyét felépíteni.

Az egész egy jól sikerült propagandatrükk: az iskolás fiatalok körében a politikusok elutasítottak, míg egy közülük jött diáklányhoz tudnak kapcsolódni. Gretát tehát felhasználták a zöldek a saját politikai játszmáikhoz. Ez viszont bőven a politikai pedofília körébe tartozó húzás volt a részükről.

Tény, hogy aki a klímaváltozást tagadja, az a valóságot tagadja. De nem biztos, hogy gyerekek felhasználása a legmegfelelőbb eszköz a politikai célok elérésére. Ráadásul az elmúlt napok eredményei azt mutatják, nem is sikerült az az áttörés, amire számítottak: Németországban ugyan erősödtek, de a várt átütő összeurópai siker nem jött össze.

Úgy tűnik, az itt és most problémái helyett mainstream ügyeket zászlóra tűzni és gátlástalan eszközökkel kampányolni nem jött be a zöldpártoknak. Talán azért sem, mert a környezetvédelem ügyét nem lehet kisajátítani. Ez ugyanis nem liberális érték. Keresztényi kötelességünk védeni azt a környezetet, amiben élhetünk. Legyen szó az országunkról, nemzetünkről vagy éppen az egész bolygónkról.

Kövesd a Bal Lator bejegyzéseit Facebookon is!

https://ballator18ker.blogstar.hu/./pages/ballator18ker/contents/blog/85509/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?