Az MSZP szervezte a hétvégi tüntetést


A Ripost információi szerint a szombati, immár rendszeresnek ígérkező, demokrácia elleni tüntetés szervezője, Gulyás Balázs mögött az MSZP áll. A lap szerint a tüntetés „porondmestere” próbálja magát függetlennek tettetni, noha még a telefonszámláját is évek óta a szocialisták fizetik.

Gulyást nem először küldték csatasorba az egyre fogyó szocialisták „pártonkívüli” jelmezben. Az MSZP káderasszonya, Gurmai Zita fia éveken át gondosan fizette a tagdíjat, sőt szocialista politikusként egészen a nyolcadik kerületi alelnökségig vitte – írja a Ripost, amely szerint Gulyás Balázs összekötője az MSZP-ben Lendvai Ildikó. Ma azonban már jobbnak látják, ha a tüntetésszervező függetlennek hazudja magát.

Pedig a mai napig az MSZP-s pártközpontból kapja az utasításokat, méghozzá a párt által fizetett flottatelefonon. Amikor először lebukott ezzel, így mentegette magát: – De hát anyukámmal ezen a telefonon ingyen tudok beszélni.

Az anyuka, Gurmai Zita az MSZP országos elnökségi tagja és stratégiai irányítója. Ő maga találta ki fiának a független szerepet, így próbál meg kiutat találni a párt egyre kétségbe ejtőbb helyzetéből. Gulyás Balázs szervezett már internetadós tüntetést, Facebook-csoportokat alapított, most pedig az országgyűlési választások eredményét támadó megmozdulásokat szervez.

A lap szerint MSZP-közeli szervezetek biztosították a hétvégi rendezvény költségeit és technikáját is, a színpadtól a hangosításig. Gulyás Balázs mentségére szóljon, hogy visszafogta névrokona, Gulyás Márton rohamosztagosait, a Hamburgot lángba borító anarchistákat.

Kövesd a Bal Lator bejegyzéseit Facebookon is!

https://ballator18ker.blogstar.hu/./pages/ballator18ker/contents/blog/51345/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?