Ellenzék: A cicaharc folytatódik tovább


Szánalmas vergődésbe kezdtek az ellenzéki pártok a vasárnapi választási vereség után: sorra dőlnek az elnökségek, lemondott az MSZP és az Együtt teljes vezérkara, távozott és visszaadta listás mandátumát Vona Gábor, a Jobbik elnöke, Gőgös Zoltán, az MSZP elnökségi tagja, Hadházy Ákos LMP-s társelnök ellen pedig lemondása mellett etikai vizsgálat is zajlik pártjában. Az ellenzék felőrli önmagát.

Kétharmados győzelem született a vasárnapi országgyűlési választáson, és ezt mindenkinek illene elfogadnia. Ez az a fajta „sorosista brigád”, amelyik, ha nem a szája íze szerinti eredmény születik, nekimegy a demokráciának is – mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója. Hozzátette: az ellenzék eleinte még a saját sikereként üdvözölte a magas részvételt, aztán több pártban lemondások következtek, majd választási csalással vádaskodnak. – Folytatódik az adok-kapok az ellenzéki térfélen, és megint Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke diktálja a tempót a baloldalon – fogalmazott.

A Fidesz politikusa arra utalt, hogy az ellenzék vasárnap este óta ámokfutásba kezdett: előbb sorra mondtak le vezető politikusai, majd választási csalást kezdtek el kiabálni, végül a hétvégére kormányellenes tüntetést szerveztek. Ezen együtt menetelhet majd Toroczkai László Jobbik-alelnök (aki Vona utódja lehet) és Gyurcsány Ferenc DK-elnök, hiszen mindkét párt jelezte részvételi szándékát.

Talán a Jobbik bukott a legnagyobbat: Vona Gábor elnök lemondott és parlamenti mandátumát sem veszi át, a pártot felvásárló milliárdos Simicska Lajos pedig megszüntette a Magyar Nemzetet és a Lánchíd Rádiót. Azt nem tudni, hogy a Jobbik visszatér-e a régi radikális útra, vagy marad a cukiskodásnál. Mirkóczki Ádám szóvivő szerint ugyanakkor nem pártja, hanem a magyar társadalom bukott meg vasárnap.

– A párt áruló vezetése a tönkrevert nemzetellenes ellenzéki koalíció csatlósává tette a Jobbikot – mondta a Magyar Időknek Gaudi-Nagy Tamás, a párt korábbi országgyűlési képviselője.

A már említett Gyurcsány persze nem gyakorolt önkritikát, pedig kormányváltást és 10-15 százalékos DK-t fantáziált. A volt miniszterelnök, úgy látszik, mással viteti el a balhét, mert tegnap nagy hirtelen lemondott Nagy-Huszein Tibor, a DK vidéki mozgósításért felelős alelnöke.

Az MSZP-nél is teljes a kétségbeesés: lemondott a teljes elnökség, sőt Gőgös Zoltán alelnök (Vonához hasonlóan) a parlamenti mandátumát sem veszi át. Példájukat Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt is követi, aki így marad zuglói polgármester.

Az LMP-nél sem jobb a helyzet: itt Hadházy Ákos társelnök dobta be a törölközőt, aki ellen ezzel párhuzamosan a hírek szerint etikai eljárás is indult a pártban, amiért engedély nélkül tárgyalt a visszalépésekről a választás előtt. A zöldek a pártszakadás szélére sodródtak, miközben az ellenzéki oldalon őket kiáltották ki bűnbaknak, amiért vereséget szenvedtek, hisz a többi párt és médiájuk szerint az LMP-nek sokkal több helyen kellett volna visszaléptetnie jelöltjeit.

Kövesd a Bal Lator bejegyzéseit Facebookon is!

https://ballator18ker.blogstar.hu/./pages/ballator18ker/contents/blog/51210/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?