A szocialisták emelték a rezsit, a FIDESZ csökkentette

Úgy tűnik Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s parlamenti képviselő még mindig azt hiszi, hogy elvbarátai vannak hatalmon, hiszen csak ezzel magyarázható miért nyilatkozik olyan ökörséget miszerint valódi rezsicsökkentésre van szükség, mert a Fidesz másfél millió ember rezsijét emelte fel.

Ezzel szemben a valóság éppen az, hogy a szocialisták voltak azok, akik 2002 és 2010 között háromszorosára emelték a gáz és duplájára az áram árát, mivel kormányzásuk során nem volt olyan évkezdet, amely ne a rezsiemelésről szólt volna.

A FIDESZ-KDNP kormányzása óta átlagosan 25 százalékkal csökkent a gáz, az áram és a távhő ára, az energiaárak nyolcadik éve nem emelkedtek. A rezsicsökkentésnek köszönhetően a családok átlagosan évente mintegy 170 ezer forintot, összesen már 1200 milliárd forintot takarítottak meg.

Ezek a tények, aki pedig mást állít az igenis tudatosan hazudik, ahogyan a szocialisták teszik azt minden egyes nap.

https://ballator18ker.blogstar.hu/./pages/ballator18ker/contents/blog/47318/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?