A szocialisták álhíreket terjesztenek a Dél-Pesti Kórház felújítása kapcsán

2017.decemberében Magyarország Kormánya 125 millió forintos támogatást hagyott jóvá a Janh Ferenc Kórház Sürgősségi Betegellátó Osztályának bővítésére, felújítására és korszerűsítésére.

Az intézmény a kapott támogatásból bővíti a Sürgősségi Betegellátó Osztály alapterületét és belső átalakítással megnöveli a betegellátásra rendelkező álló helyiségek számát. Aminek következtében megújul és komfortosabb lesz a beteg-és hozzátartozói váró, valamint egyes helyiségek klimatizáltak lesznek.

Ezáltal pénteken megkezdődtek a kivitelezési munkálatok, azonban az intézmény ellátási területéhez tartozó betegeket továbbra is fogadják, csak az egyértelműen sürgősségi osztályos elhelyezésre szorulókat viszik máshová a mentők. Őket a Bajcsy-Zsilinszky Kórházba, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjába, a Semmelweis Egyetemre, az Uzsoki utcai Kórházba vagy a Szent Imre Kórházba viszik.

Mindebből egyértelműen megállapítható, hogy az ellenzéki média ismét hazudott amikor politikai haszonszerzés céljából tudatosan félretájékoztatta az embereket és azt állította bezárják a Dél-Pesti Kórház Sürgősségi Osztályát. A valóságban erről szó sincs, a sürgősségi nem zárt be, csupán a felújítási munkálatok kezdődtek el és minden zavartalanul működik tovább.

https://ballator18ker.blogstar.hu/./pages/ballator18ker/contents/blog/47171/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?